Szóval, az üzenet… Mi is volt az?

Ja, megvan. Egyszerű, mint a faék: nem a szavak számítanak igazán. A tettek a fontosak. Ahogy az arab közmondás tartja: „Az ígéret csak egy felhő; a beteljesítése az eső.” Vagy ahogy a kínaiak mondják: „A beszéd nem főz rizst.”

Ennyi. Ha honfitársaink többsége értené ezt az egyszerű bölcsességet, nem jutottunk volna idáig. Megismételjük ezt a mondatot: ha honfitársaink többsége értené ezt az egyszerű bölcsességet, nem jutottunk volna idáig.

A magyar társadalom túl lassan gyógyuló betegsége, hogy rendkívüli jelentőséget tulajdonít a szavaknak. Politikai eseményhorizontunk nagyjából az utolsó három hónapig nyúlik vissza, és ennek jelentős részét is verbális elemek töltik ki: ígéretek, szócsaták, az ellenfelek szavainak fantáziadús és persze nem feltétlenül jóindulatú értelmezgetése, személyes vélemények és írói munkásságok, jelszavak, szlogenek, csatakiáltások… Ezeket csócsálgatjuk éjjel-nappal. Mindez rendkívül szórakoztató (már annak, aki gerjed az ilyesmire), és természetesen nagyon is van jelentősége annak, ki mit mond, miről milyen véleménnyel van, mik a tervei.

De a szavak akkor is csak szavak. Legjobb esetben is szándékot jeleznek (a politikában sokszor még azt sem), ami még fényévnyi távolságban van a megvalósulástól. Ezért, ha politikusaink és pártjaink valós teljesítményére vagyunk kíváncsiak, nagyságrendekkel pontosabb képet kapunk, ha azt vizsgáljuk, ki mit cselekedett, és mennyire volt ez összhangban az általa hangoztatott ígéretekkel.

És itt érkezünk el a statisztikákhoz. Természetesen ezeket sem Mózes hozta le kőtáblán a hegyről: ezeket is emberek készítik, ennek megfelelően ezek is lehetnek manipulatívak, torzak, vagy egyszerűen csak ostobák (például, mint tudjuk, az átlagmagyarnak egy melle és egy heréje van) - mégis, sokkal pontosabb képet kaphatunk a folyamatokról a statisztikákon keresztül, mint bármilyen politikai párt nyilatkozataiból.

Tudjuk, hogy mindezzel nem találtuk fel a melegvizet. Ám Magyarországon az emberek egy nem kis része a mai napig pusztán érzelmi alapon voksol, sokszor teljesen ignorálva a valóságot. Ők azok, akik a demokráciát egyfajta társadalmi hógolyózásnak tekintik: be kell állni egy csapatba, és ész nélkül dobálni a másikat. Egy másik - értelmesebb - része pedig ugyan tudja mindezt, csak esetleg lusta elvégezni a „házi feladatát”, és valóban utánajárni a dolgoknak. Így jön létre az az állapot, amiről József Attila írt: „Magyarország, duhaj legények falva”. 1923-ban…

Mi mindenesetre most megtettük, ami tőlünk tellett, és megvizsgáltuk, mit mondanak a számok a 2002 óta tartó időszak folyamatairól. A kirajzolódó kép cseppet sem szívderítő: a nyolc év baloldali kormányzás minden túlzás nélkül az összeomlás szélére sodorta az országot gazdasági, társadalmi, morális értelemben egyaránt.

És itt jön az üzenet második, ugyanolyan fontos része: ne higgy nekünk sem. Ha nem tetszik az a konklúzió, amire mi jutottunk, járj utána magad, hogy azok, akik a voksodat kérik az ország irányításához, mit tettek, és mit nem. Ha ezt kellő lelkiismeretességgel teszed, az lehet belőled is, ami a legfontosabb építőkövét jelenti egy demokráciának: megfontolt, jól informált, felelősségteljes választó.

Ez az, amire ennek az országnak a legnagyobb szüksége van. Ilyenből 10 millióra…

Dogbyte

Ps: Ja, és a félreértések elkerülése végett egy bónusz üzenet: Jobbik suckz.