A még nagyobb mulatság kedvéért filmünkben elrejtettünk néhány grafikai hibát és elírást, azt remélve, hogy nézőink majd megtalálják azokat (vö.: easter eggs). Persze, írhatnánk azt is, hogy nem vettük észre őket, meg hogy a végén már kurvára kellett kapkodnunk, hogy még normális időben elő tudjunk jönni a videóval, de az sokkal kevésbé hangzana jól...
Tehát, a hibák, amikről mi tudunk (köszönet azoknak, akik levélben vagy üzenetben jelezték őket):
A film vonatkozó blokkjának címrészében ezer milliárd Ft jelenik meg, de ez elírás. Természetesen a megjelenített adatok milliárd Ft-ra vonatkoznak, vagyis 2009-ben a magyar államadósság - mint az a honlapon helyesen is szerepel - 20420 milliárd Ft volt.
A megjelenített adatok (minden ország esetében) nem ezer, hanem 10 000 lakosra vonatkoznak.
A zeneblokk vége szabóollóval lett levágva, nem cseng ki rendesen. Ejnye...
Mint a kameramozgás azt elárulja, a bácsi botja mögött a kályha oldalát nem klónoztuk vissza rendesen. Slendrián munka!
Ljubljana nevéből az egyik helyen kimaradt egy "l" betű - hát persze, hogy épp ebből a részből csinált a filmhez nézőképet a Youtube :)
A fotónkon látható patika képviselője azt kérte, hogy takarjuk ki a cégnevet a gyógyszertár portálján, illetve a gyógyszerészek se legyenek felismerhetőek. A Youtube-filmben ezért - kicsit kisipari módszerrel - eltakartuk a vonatkozó részeket, a honlapon szereplő screenshoton pedig a hölgyek arcát elmosódottá tettük.
süti beállítások módosítása